„Szent ünnep van, gyújtsd a lángot,

dúdolj boldog dallamot, kívánj szívből szép világot,

kívánj békés holnapot, lásd a mosolyokon át a gyönyörű csodát,

a szívek fénylő angyalát, égen földön várnak ránk.”

/NOX/

„Mert az a lelkem is: ádventi ház.

És ha elalszik, hogyha nem vigyáz,

olyan sötét lesz majd karácsony-estén,

a fényt, vigaszt hiába is keresném.

Ha majd minden szem, minden szív ragyog,

akkor siratnám, hogy sötét vagyok.

Sötét lelkemen sötét ablakok,

táruljatok, örömre nyíljatok!

Ne legyen egy se zord, ne egy se zárva.

Ragyogjon mind a Messiásra várva!

Sötét ádventi ház, sokablakos!

Minden este nyíljék egy ablakod!„

/Túrmezei Erzsébet: Adventi ház/

Forrás: Adventtől adventig

  

A boldogság az,

amikor sokat kapunk.

A fájdalom az,

amikor ezt mind elveszik.

Én nem akarok boldog lenni többé,

mert az egyszer nagyon

fájni fog.

/Kiss Ottó/

  

Én Istenem, legyek vidám,
hogy házamat vidítni tudjam.
Mosolyogjak, ha bántanak
és senkire se haragudjam.

Arcom ne lássa senki sem
bánkódni gondon és hiányon.
Legyen szelíd vasárnapom,
ha mosolyog a kisleányom.

Én Istenem, legyek vidám,
ma minden gondot tűzre vessek.
Nyújtsam ki kincstelen kezem
s szegényen is nagyon szeressek.

Tudom, sokat bűvölt a gyász,
a hollós téli bút daloltam.
A bátrakkal hadd mondom el:
panaszkodtam, mert balga voltam.

Én Istenem, legyek vidám,
ujjongjon újra puszta lelkem,
mint rég, mikor falum felett
az első forrásvízre leltem.

Ködökbe csillanó sugár,
víg fecskeszó bolond viharban,
tudatlan gyermekhang legyek
a jajgató világzavarban.

/Áprily Lajos/

„Tükörbe sokáig kell nézni, sokszor és sokáig,

 amíg végre megismeri az ember igazi arcát.

 A tükör nemcsak sima ezüstlap, nem, a tükör mély is,

 mint a tengerszemek a hegyekben, s aki nagyon figyelmesen hajol (...) felülete fölé,

 egyszerre a mélybe lát, s mindig új és új mélységeket lát,

 s mindig messzebb dereng az arc,

 mely a tükör fölé hajol, s mindennap lehull egy álarc az arcról.”

/Márai Sándor/

  "Senki sem alhat, senki sem alhat.

Szemedre sem jön álom
Hideg szobádban árván
császár leánya,
a csillagokba nézel
remélve, vágyva.
Titkom nem tudja senki meg,
nevem nem mondom senkinek,
nem, nem, csak majd ha ajkam ajkadon,
füledbe súgom ma hajnalon.
S a csókom töri meg az áldott csendet,
amíg ölellek.

Sápadj el holdfény,
távozzál nagy éjjel,
mire a hajnal virrad,
enyém a győzelem."

„Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak.

 Felébredek, hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt,

 s nem érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak.

 Örülök, hogy nem hozott semmit.

 Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba vetett hitemben.

 Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról.

 Tessék, ősz, rajta! - gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet,

 átkozz és temess!

 Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke.

 Nem védekezem.

 Beleegyezem.

 Várlak.”

/Márai Sándor/

„Noha a férfi menekül párja követhetetlen hangulatváltásai és piszkálódásai elől, a nő üldözi, és addig feszíti a húrt, amíg ki nem jön a sodrából. S amikor a férfi már komolyan venné a veszekedést, a nő hirtelen visszavonulót fúj: abban a pillanatban, ahogy a pasas felcsattan, abban a pillanatban, ahogy elveszti a fejét, a nő elégedetten hátradől. Mosolyog, és az egy perce még halálosan komoly problémáját, megbántottságát elfújta a szél. Kedvesen cirógatja a férfit, aki továbbra is csak dühöng magában: a férfi még órák múlva is feszült, míg a nő két másodperc alatt elfelejtette az egészet.”

/A. J. Christian/

Tündérfok

Az életednek van egy titkos csúcsa,

Mely rejtve őrzi boldogságod,

Egy sziklafok, ahonnan Te az élet

Töretlen teljességét látod,

Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,

Mert onnan végtelen a panoráma.

Az életednek van egy titkos csúcsa

Köröskörül őserdő, ősbozót –

Keresztül-kasul vágtató csapások,

A sok hamistól nem látni a jót,

Isten előre ment, a csúcson vár be –

Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?

Az életednek van egy titkos csúcsa,

Hová a mélyből kibukkan fejed

S a szépség minden gazdagsága, fénye

Megáldja két csodálkozó szemed,

Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok

S megnyitod szíved, mint egy ablakot.

Az életednek van egy titkos csúcsa,

Vezetnek hozzá szent véletlenek,

Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz

A pillanatnak örökéletet!

S botlasz újra sok rögös, buta úton. –

De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.

/Reményik Sándor/

„Hajolj felém, tanulj meg engem,

próbáld meghallani csepp hangomat,

hogy rám ismerj, ne légy olyan magad,

olyan tökéletesen egymagad,

ha egyszer neveden szólítalak a föld alatt,

s feléd fordítom sose látott, igazi arcomat.”

/Szabó Magda/

„Egy bizonyos kor után mindenki elszenvedi a maga sebeit,

 meggörnyed a maga terhe alatt, és kínlódik az élete nehézségei miatt,

 és gyakran mindez megtöri az embereket.

 Senki sem maradhat sértetlen...

 Az ember jellemét a lelki sebei és forradásai határozzák meg.

 Néha a szenvedés gazdagítja a lelket, néha épp ellenkezőleg, összetöri.”

/Danielle Steel/

„Milyen kielégítő és örömteli lehet egy olyan kapcsolat,

 amelyben mindkét fél tiszteletben tartja a másikat,

 elfogadják egymás különbözőségét,

 őszintén törődnek egymás érzelmeivel és gondolataival,

 és mindketten egymás érdekeit tartják szem előtt.”

/Gary Chapman/

„Ne add fel az álmaidat és az ábrándjaidat!

 Ne engedd, hogy az élet elvágja a zsineged,

 mielőtt fölorsóznád azokat az álmokat...

 tartsd feszesen...

 és orsózz...

 ne add fel...

 kapaszkodj bele a hálóba...

 s ha a már benne lévő álmok kiszökkennének,

 ugorj a vízbe és ússzál utánuk az életed kockáztatásával is...

 de ne engedd őket elszökni!”

/Danielle Steel/

„Köszönöm a szereteted, de ne gondolj rólam többet, mint ami vagyok,

 szürke, sápadt kis küzdője az életnek, aki talán többet szenvedett,

 aki talán érzékenyebb, mint az átlagemberek;

 de aki önző, mint minden ember.

Az, hogy szeretlek, talán az is önzés.

Érzem, hogy szeretetre van szükségem, és érzem,

 hogy ezt a szeretetet csak Te vagy képes nekem megadni.”

/Boncza Berta/

  

„A dolgok olyan gyorsan változnak.

 Pont, amikor megszoknál valamit, hopp! Megváltozik.

 Pont, amikor kezdenél megérteni valakit, hopp! Az illető felnő.

 Ugyanez történik Katie-vel is.

 Mindennap változik; akárhányszor ránézek, az arca egyre felnőttesebb.

 Néha már nem kell úgy tennem, mintha érdekelne, amit mond, hanem azon kapom magam, hogy tényleg érdekel. Együtt megyünk ruhát venni, és elfogadom a tanácsát. Együtt járunk ebédelni, és butaságokon vihogunk.

 Én pedig egyszerűen nem tudok visszaemlékezni arra a pillanatra, amikor a gyermekem már nem volt gyerek többé, hanem érett ember lett.”

/Cecelia Ahern/

„Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai,
 amelyek révén növekedünk és érlelődünk!”

/Antoine de Saint-Exupéry/

„Mi a legviccesebb az emberben? (...) Mindig fordítva gondolkodnak: gyorsan fel akarnak nőni, hogy aztán az elveszett gyermekkor után sóhajtozzanak. Feláldozzák az egészségüket, hogy pénzt keressenek, aztán meg odaadják minden pénzüket, hogy egészségesek legyenek. Annyira sóvárognak a jövő után, hogy nem törődnek a jelennel, így aztán sem a jelent, sem a jövőt nem élik meg. Úgy élnek, mintha soha nem halnának meg, és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna.”

/Paulo Coelho/

Oda vágyom

Oda vágyom én is, ahol színesek a rétek,

ahol pipaccsal teltek a kettős útszegélyek,

ahol a borongós felhők fehér uszályt váltnak,

s ahol a kék röptű madarak égi úton járnak.

Oda mennék én is, ahol öröknyár a nyár,

ahol a hó illatú tél, csak gondolatban jár,

ahol a tücsökhangú vágy romantikát játszik,

s hol a lopott boldogság is szabadabbá válik...

/Kun Magdolna/

„Amikor az ember igazi nagy gödörben van,

 és mind a két oldalon egyformán sokasodnak az érvek,

 (...) leteszi a voksot az egyik oldalra,

 akkor hirtelen megnőnek a szemében a másik oldalnak az értékei.

 Erre átteszi oda a voksát, akkor meg az ellenkező oldal értékei nőnek meg...

 Amikor ilyen patthelyzet van, akkor az ember hatalmas fogak közt őrlődik.”

/Jordán Tamás/

„Elhitte, hogy megsajdul a szív, ha valami nagyon fáj.

 Mert megsajdult a szíve, és összepréselődött a bordái alatt.

 Mind ez ideig mosolygott, ha könyvben olvasta, vagy emberektől hallotta,

 hogy megsajdult a szívük. Azt hitte, csak kitalálás az egész. (...)

 Meg tud sajdulni a szív, és nemcsak az írók-költők találták ki ezt.”

/Szilvási Lajos/

  

„Testvérek.

 Micsoda isteni adomány!

 Ezt sose vegyétek magától értetődőnek!

 Adjatok hálát érte mindennap!

 Vigyázzatok egymásra!”

/Lisa Jewell/

  

„Ha két ember igazán fontos egymás számára,

 akkor a világ többi része megszűnik létezni.

 Ha veled vagyok, én pontosan ezt érzem.”

 /Dr. Csont c. film/

Ahogy a napok rövidülnek...

  

Ahogy a napok rövidülnek

Úgy érzem mintha köd borulna rám,

Ahogy az éjjelek lehűlnek

Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

Mit oly sokszor elhalasztottam

Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár

Jóvá tenném mit mulasztottam,

De nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!

Még nem késő, te még megteheted

Megőszülve is maradj gyermek

Mondd meg neki mennyire szereted.

Két keze érted dolgozott csak

Mindennél jobban szeretett

Az éjet is nappallá téve

Óvott téged és vezetett

Míg lehetett, míg lehetett.

Most vár valahol megfáradtan

Nem kér sokat csak keveset

Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót

Egy vigasztaló kedveset

Tán még lehet, tán még lehet.

Amit akkor elfelejtettél

Talán még jóvá teheted

Hát menj, rohanj és simogasd meg

A téged védő két kezet

Amíg lehet, amíg lehet.

A szíve érted dobogott csak

Amíg belebetegedett

De Ő titkolta nem mutatta

Nem mondta el; hogy szenvedett

Csak mosolygott és nevetett.

S ha olykor nagyon elfáradtál

Ő hozta vissza kedvedet

Ő tanított beszélni téged

Nyitogatta a szemedet.

Mert szeretett, úgy szeretett.

Bárhol is vagy, hát fordulj vissza

Az ember másként nem tehet

És csókold meg amíg nem késő

Azt az áldott édes szívet

Ha még lehet, ha még lehet.

/Kibédi Ervin/

  

„Mivel mi határozzuk meg, hogy mire gondolunk,

 ezért a boldogságunk szükségszerűen saját kezünkben van.

 Senki sem tölt gondolatokat a fejünkbe.

 Ahhoz, hogy boldogok legyünk, a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk.

 Mégis milyen gyakran tesszük az ellenkezőjét! És milyen gyakran előfordul,

 hogy fel sem figyelünk arra, ha megdicsérnek minket,

 viszont még hetek múlva is egy barátságtalan megjegyzésen rágódunk!

 Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, akkor ennek viselni fogod a következményeit.

 Emlékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat.

 A legtöbb ember csak pár percig emlékszik a dicséretekre és évekig a sértésekre.

 Gyűjtik a szemetet, olyan hulladékot hordanak magukkal,

 amivel húsz évvel ezelőtt dobálták meg őket.”

/Andrew Matthews/

„- Figyelmeztetlek rá, a szülői szerep kétélű kard.

 Attól a pillanattól kezdve, hogy a gyermekeid megszületnek,

 soha többé nem lehetsz teljes:

 akárhol is vannak, egy részed mindig velük tart. És amikor fájdalom éri őket,

 az neked is ugyanúgy fáj, és amikor véreznek, te magad is vérzel.

- A kard másik éle biztosan a jutalom, hogy az embernek gyermeke lehet.

- Így van. Amikor a szíved dagadozik a szeretettől, ha apának szólítanak.

 A bizalom, melyet akkor érzel, mikor kiskorukban a kezüket a tiédbe csúsztatják,

 és a büszkeség, melyet akkor érzel, mikor felnőtt korukban kezet ráznak veled.”

/Ana Leigh/

„Mi a különbség a szeretet és a szerelem között?

 Nem tudsz olyan közel lenni hozzám, hogy ne hiányoznál szüntelenül.

 Ez csak a szerelemben van.”

/Müller Péter/

Mindig örök

Emlékszel, mikor

első édes kínunkat rejtettük

a félénk ölelésbe,

s félig vetett ruhánkon

vágy illata lengett?

Ott álltunk egymás előtt

pőre lélekkel,

s mezítelen testtel,

miközben elárvult szívünk

érzelemmel telt meg…

Szorítottál, szorítottalak,

asszonyi csókom

régi tűzzel égett,

s mikor átkaroltál, tudtam

semmi, de semmi

nem olthatja el,

ezt a lávaként forrongó

tűz-láng melegséget.

Már nem hűlhet ki

e szenvedélyes érzés,

őrizd meg kettőnknek,

addig, amíg lehet,

mert együtt teljes

ez az elröppenő élet,

melynek igazi értéke

simogató kezed.

Kun Magdolna

Feltámadt!

Egy édes titkom van nekem.

Fénnyel betölti életem,

mosolyra nyitja számat:

a Megváltó feltámadt!

Nem, nem maradt a sír ölén.

Ujjongok az örömtől én,

hisz nem vagyok már árva.

Nincs többé sírba zárva.

Velem van nappal, éjjelen.

Mindig velem, mindig velem.

Az úton Ő vezérel

oltalmazó kezével.

Virágok, illatozzatok!

Húsvéti, tiszta fény ragyog

elűzve minden árnyat:

a Megváltó feltámadt!

/Túrmezei Erzsébet/

„Ha egy férfi vonzónak talál, vonzódni fog hozzád, és kész:

 a szerelem és a nemi vágy megmagyarázhatatlan,

 nincs köze semmilyen külsőséghez.

 Ha viszont nem látja meg benned a nőt,

 lehetsz bármennyire dekoratív,

 nem fogsz tetszeni neki.”

/A. J. Christian/

„Mindenki a saját ízléséből indul ki. (...)
 Honnan vesszük magunknak a bátorságot, hogy kijelentsük, ez jó vagy rossz?
 Hiszen ami az egyiknek jó, az a másiknak rossz lehet.”

/Jókai Anna/

„Ha a pillanatnak

Terhe nagy,

Hát köszönd meg,

Hogy élni hagy...”

/Ákos/

„Bármennyire is hangoztatod, hogy szerelemre vágysz, a lelked legmélyén rettegsz tőle, mert bizonytalanná teszi a jövődet. A boldogság valóban vonz téged, de csak a képzeletedben, mert csak ott mered megélni. Csak gyűröd magadba a szerelmes regényeket és filmeket, de szinte sosem mered annyira elengedni, kitárni magad, hogy megélhesd a szerelmet.”

/A. J. Christian/

„Szeretek élni.

 Mert veled lehetek.

 Te vagy a gyökere mindannak, amit csinálok, ami vagyok.

 Életem nyugalmas középpontja.”

/Pam Brown/

S szeretni engem

Szeretni engem, oly férfi akarjon,

aki több, mint a világ,

kinek karjában szép az örök álom,

mert lelkében terem a vágy.

Szeretni engem, oly férfi akarjon,

kiben a gyermek élénken él,

ezeregy csodával vesz körül,

minden mozdulata bennem mesél.

S szeretni engem, oly férfi akarjon,

ki a pokolból is visszatér,

feltámad porából, ha kell,

ha lelkem fáj és vigaszt kér.

Vázsonyi Judit 

„Az az igazság, hogy minden érzés, amivel küzdünk, gyilkos méreg.”

/Dorian Gray/

„Néha csend tölti be a szívet és a lelket,

 ha a zajos világ meghátrál és megengedi, hogy ráleljünk a békére.

 Olyan rövid ez a pihenő!

 Becsüld meg a pillanatot!”

/Pam Brown/

  

„Ellentétes igazságok korszakát éljük. Ami az egyik embernek fácántojás, az a másiknak varjútojás. Ami az egyik népnek varjútojás, a másiknak fácántojás. (…) Meg kell gondolni mindig, hogy nem csak nekem lehet igazam, másnak is lehet. Ugyanaz a tojás lehet nekem varjútojás, másnak fácántojás. S ha én tudom, hogy valóban lehet egy és ugyanazon tojás kétféle egyszerre, akkor én okosabb vagyok, mint az, aki ezt nem tudja és ha okosabb vagyok, akkor én kell tűrjek és hallgassak. Mert olyan a világ, hogy aki okos, az tűr és hallgat.”

/Wass Albert/

„Templomba jártam, imádkoztam.

 Isten segíts! - mondtam.

 De Isten tudja, hogy csak mi tudunk magunkon segíteni.”

/Márai Sándor/

„Ha én egyedül vagyok, magamra vagyok hagyatva, akkor még gondolkodni sem tudok rendesen. Ha viszont együtt vagyok valakivel, aki figyel rám, akivel meg lehet beszélni azt, ami érdekel engem, az igenis számít. És nem kell feleleteket adnia, nem kell tanácsolnia dolgokat - ez nem erről szól. Az is egy definíciója a szeretetnek: hogy semmit nem fogok csinálni. Hogy veled leszek, de nem foglak semmire kényszeríteni.”

/Feldmár András/

„Van egy mondat... "Szükségem van rád."

 De hogyan? És miért?

 Egyszerűen azért, mert vagy, létezel, élsz.

 Mert megnyugtató érzés számomra a létezésed.

 Nem lehet megmagyarázni, hogy miért. De nem is kell.

 Önzés ez? Egy picit, talán. (...)

Ám ha te is ugyanezt éled meg, akkor már nem önzés,

 akkor valóban igazzá, tisztává, önzetlenné válik a mondat.”

/Csitáry-Hock Tamás/

„Valami van a télben, ami a gyermekkora emlékeztet, közvetlenül és fájdalmasabban, mint más évszakok. A hó kékesszürke színében, a szobák alkonyatában, a kályhák nyers, orrfacsaró illatában, mindebben van valami bizalmas és örökre elveszett. Ez az emlék didergésre késztet. Olyan a gyermekkor emléke télen, mint egy sivár, elhagyott lakás, ahonnan kiköltözött mindenki, akit szerettünk, mint egy lakás, melyből elhordták a bútorokat, s melyet nem lehet többé kifűteni.”

/Márai Sándor/

„Furcsa, több ezer emberrel találkozunk és egyik sem fog meg igazán.

 Aztán megismerünk valakit, aki megváltoztatja az életünket.

 Örökre.”

/Szerelem és más drogok c. film/

„A valódi szerelem elszakíthatatlan. A valódi szeretet elvághatatlan. Ha kicsit hátrébb húzódsz, ha visszaveszel hangodból és jelenlétedből, az érzelmi kötések nyúlni kezdenek. A feleslegesek leszakadnak, a lényegesek kitartanak – a távolság minden érdekkapcsolat alól felszabadít. Sose akard ésszel kitalálni, hogy melyik érzelem valódi, s melyik nem.”

/A.J.Christian/

„Minden egyes könnycseppel, mit

Hullatunk,

Kevesebb lesz, folyton fogy a

Bánatunk;

S minden egyes szálló sóhaj

Visz belőle valamit...

- Hej, az idő, hej, az idő

Tűrni lassan megtanít,

Lassan-lassan megtanít...”

/Nadányi Zoltán/

„Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek

miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet,

pedig adódna még idő kifogni az adott időn,

igen, adódna még idő, de valami mindig közbejön.”

/Baranyi Ferenc/

„A bánat, mint egy betegség, az egész testére hatással volt. Megborzongott, pedig nem volt hideg, a gyomra felkavarodott, pedig üres volt, ízületeiben és mellkasában pedig furcsa fájdalmat érzett. Soha nem tartotta az érzelmi mélypontot igazi szenvedésnek, pedig az volt, és tudta, még egy jó ideig nem fog túljutni rajta.”

/J. R. Ward/

„Az élet egy befejezett, kész feladat, amelynek elviselésétől senki sem kíván idő előtt megszabadulni. Végigélik az emberek az életüket, mint az esztendő különböző évszakai tökéletes bizonysággal következnek. Mindenkinek van tavasza, piros nyara, hosszadalmasan ásító ősze, megnyugtató tele. Élet, amely pontosan igazodik a kalendáriumhoz. Vannak fiatal napok, vannak öreg napok, jönnek és mennek ködök, szomorgó esők, májusok, novemberek, jó és rossz kedvek, ájtatosságok és káromkodások, betegségek és ropogó egészségek. Senki sem csodálkozik az életen, amint nem lep meg különösebben a tavasz áhítatos napsugara és nem váratlan az ősznek mogorvasága. Bolond az, akinek nem tetszik, hogy elmúlik a nyár. Okos ember megnyugszik a tél hótakarója alatt, az örökös némaságban, az emberhangtalan magányban.”

/Krúdy Gyula/

„Az anyák olyanok, hogy maminak szólítjuk őket, meleg a nyakuk meg a válluk, ahová a fejünket fúrjuk, és jó szaguk van. Az anyák mindig (mindenkor, bármikor etc.) velünk foglalatoskodnak, állandóan rajtunk tartják a szemüket, és ettől láthatóan boldogok. Boldogok. A szemük színe olyan, mintha az ég be volna borulva, de mégis ragyogna a Nap. Nevetős szemük mélyén - később - meglátjuk a szomorúságot is, az állandó, kiapadhatatlan és eltörülhetetlen fájdalmat, amelyről nem tudjuk, mire vonatkozik, hacsak nem magára a nevetésre. Enni adnak, inni adnak, puszit adnak. (...) Vagy arra ébredünk, hogy ülnek az ágyunk szélén, és fogják a kezünket. Vagy pihekönnyű tenyerüket a mellkasunkhoz tartják, a szívverésünkön, és így ébredünk. Akárhogy is, amikor kinyitjuk a szemünket, az ő arcuk tölti be az egész látható teret. A világot. Később lesz egy rövid szakasz, amikor nem szeretjük (a falnak megyünk tőle), ha hozzánk érnek. Nem kell ezt kimondanunk, tudni fogják, érezni, és megtorpannak az ajtóban, ezt még mi nem látjuk, és azt sem, hogy onnét hosszan és kedvtelve kémlelnek minket, (...) mi még az álmok ködében úszunk, amikor puhán, aranylón, mintha angyalhangot hallanánk, valami gyönyörűségeset, puhán, suhogva, igen, a nevünket, egy angyal rebegi el a nevünket, az első nyújtózkodást megelőző rebbenésünkre az anyák is rebbennek, elrebbennek, vissza abba az életükbe, amelybe nincs belátásunk, árnyékos vidék, és amely igazán sosem érdekelt bennünket, halljuk a nevünket az égből.”

/Esterházy Péter/

  

„Valamivel vitába szállni csak akkor tud az ember, ha le akarja győzni. Én nem akarok legyőzni semmiféle meggyőződést, nem akarok senkit sem eltéríteni a maga gondolkodásmódjától, törvényeitől. Semmi más jogot nem tartottam fenn magamnak másokkal szemben, mint azt, hogy ne törődjek a véleményükkel. De a joghoz, hogy igenis hidegen hagyhasson mások meggyőződése, ragaszkodom.”

/Szilvási Lajos/

„Soha nem ítélhetjük meg mások életét.

 Mindenki csak a maga fájdalmait és lemondásait ismeri.

 Lehet, hogy úgy érzed, jó úton jársz, de soha ne gondold, hogy ez az egyetlen helyes út.”

/Paulo Coelho/

„Hát persze, hogy szeretlek. Annyira szeretlek, hogy nem is gondolkozom rajta.

Nem is hajtogatom. Olyan természetesen szeretlek, ahogy lélegzem, meszesedem, süketülök, hullajtom a hajam.”

/Vavyan Fable/

„Kövesd a szívedet, bárhová vezet. Igen, olykor veszélybe sodorhat, de ne feledd, éppen ezekre a veszélyekre van szükséged ahhoz, hogy éretté válj. Néha tévútra vezet majd, de ne feledd, azok a tévutak is a fejlődés részei. Sokszor elbuksz majd, de állj talpra, mert úgy gyűjthetsz erőt, ha elbuksz, majd ismét talpra állsz. Ezáltal válhatsz teljessé.”

/Osho/

„A dolgok olyan gyorsan változnak. Pont, amikor megszoknál valamit, hopp! Megváltozik. Pont, amikor kezdenél megérteni valakit, hopp! Az illető felnő. Ugyanez történik Katie-vel is. Mindennap változik; akárhányszor ránézek, az arca egyre felnőttesebb. Néha már nem kell úgy tennem, mintha érdekelne, amit mond, hanem azon kapom magam, hogy tényleg érdekel. Együtt megyünk ruhát venni, és elfogadom a tanácsát. Együtt járunk ebédelni, és butaságokon vihogunk. Én pedig egyszerűen nem tudok visszaemlékezni arra a pillanatra, amikor a gyermekem már nem volt gyerek többé, hanem érett ember lett.”

/Cecelia Ahern/