„Tükörbe sokáig kell nézni, sokszor és sokáig,

 amíg végre megismeri az ember igazi arcát.

 A tükör nemcsak sima ezüstlap, nem, a tükör mély is,

 mint a tengerszemek a hegyekben, s aki nagyon figyelmesen hajol (...) felülete fölé,

 egyszerre a mélybe lát, s mindig új és új mélységeket lát,

 s mindig messzebb dereng az arc,

 mely a tükör fölé hajol, s mindennap lehull egy álarc az arcról.”

/Márai Sándor/

  "Senki sem alhat, senki sem alhat.

Szemedre sem jön álom
Hideg szobádban árván
császár leánya,
a csillagokba nézel
remélve, vágyva.
Titkom nem tudja senki meg,
nevem nem mondom senkinek,
nem, nem, csak majd ha ajkam ajkadon,
füledbe súgom ma hajnalon.
S a csókom töri meg az áldott csendet,
amíg ölellek.

Sápadj el holdfény,
távozzál nagy éjjel,
mire a hajnal virrad,
enyém a győzelem."

„Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak.

 Felébredek, hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt,

 s nem érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak.

 Örülök, hogy nem hozott semmit.

 Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba vetett hitemben.

 Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról.

 Tessék, ősz, rajta! - gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet,

 átkozz és temess!

 Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke.

 Nem védekezem.

 Beleegyezem.

 Várlak.”

/Márai Sándor/

„Noha a férfi menekül párja követhetetlen hangulatváltásai és piszkálódásai elől, a nő üldözi, és addig feszíti a húrt, amíg ki nem jön a sodrából. S amikor a férfi már komolyan venné a veszekedést, a nő hirtelen visszavonulót fúj: abban a pillanatban, ahogy a pasas felcsattan, abban a pillanatban, ahogy elveszti a fejét, a nő elégedetten hátradől. Mosolyog, és az egy perce még halálosan komoly problémáját, megbántottságát elfújta a szél. Kedvesen cirógatja a férfit, aki továbbra is csak dühöng magában: a férfi még órák múlva is feszült, míg a nő két másodperc alatt elfelejtette az egészet.”

/A. J. Christian/

Tündérfok

Az életednek van egy titkos csúcsa,

Mely rejtve őrzi boldogságod,

Egy sziklafok, ahonnan Te az élet

Töretlen teljességét látod,

Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,

Mert onnan végtelen a panoráma.

Az életednek van egy titkos csúcsa

Köröskörül őserdő, ősbozót –

Keresztül-kasul vágtató csapások,

A sok hamistól nem látni a jót,

Isten előre ment, a csúcson vár be –

Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?

Az életednek van egy titkos csúcsa,

Hová a mélyből kibukkan fejed

S a szépség minden gazdagsága, fénye

Megáldja két csodálkozó szemed,

Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok

S megnyitod szíved, mint egy ablakot.

Az életednek van egy titkos csúcsa,

Vezetnek hozzá szent véletlenek,

Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz

A pillanatnak örökéletet!

S botlasz újra sok rögös, buta úton. –

De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.

/Reményik Sándor/