„Valami van a télben,
ami a gyermekkora emlékeztet, közvetlenül és fájdalmasabban, mint más évszakok.
A hó kékesszürke színében, a szobák alkonyatában, a kályhák nyers, orrfacsaró
illatában, mindebben van valami bizalmas és örökre elveszett. Ez az emlék
didergésre késztet. Olyan a gyermekkor emléke télen, mint egy sivár, elhagyott
lakás, ahonnan kiköltözött mindenki, akit szerettünk, mint egy lakás, melyből
elhordták a bútorokat, s melyet nem lehet többé kifűteni.”
/Márai Sándor/
