Mindig örök
Emlékszel, mikor
első édes kínunkat rejtettük
a félénk ölelésbe,
s félig vetett ruhánkon
vágy illata lengett?
Ott álltunk egymás előtt
pőre lélekkel,
s mezítelen testtel,
miközben elárvult szívünk
érzelemmel telt meg…
Szorítottál, szorítottalak,
asszonyi csókom
régi tűzzel égett,
s mikor átkaroltál, tudtam
semmi, de semmi
nem olthatja el,
ezt a lávaként forrongó
tűz-láng melegséget.
Már nem hűlhet ki
e szenvedélyes érzés,
őrizd meg kettőnknek,
addig, amíg lehet,
mert együtt teljes
ez az elröppenő élet,
melynek igazi értéke
simogató kezed.
Kun Magdolna
