"Összedőlhet fenn a magas ég,

Leomolhat minden, ami ép.

Egy a fontos, hogy te szeress,

Minden más csak semmiség.

Örök életet élsz énvelem,

Vár reánk a kéklő végtelen.

Mert a sors egymásnak szánja,

Kiket összeköt a szerelem."

/Edith Piaf/

"Adj, amid van!

Adj, amíg van!

Ne bánd, hogy nem marad!

S ha már szétosztottad minden javad,

Osszd széjjel magadat!

Adj, amíg van!

Hadd legyen boldogabb a másik,

Kinek lényéből az öröm rád visszasugárzik!"

"Ha úgy érezzük, hogy amit teszünk csak egy csepp a tengerben,

tudd, hogy a nélkül a csepp nélkül csekélyebb lenne a tenger.

Ne sajnáld, ha a szeretetből többet adsz másoknak, mint más ad neked,

hisz akkor te leszel a leggazdagabb."

/ Teréz anya/

Lélekdonor...

"Isten a csöndet használja arra, hogy megtanítson a szavak felelősségére.

 A fáradtságot használja arra, hogy megértesse az ébredés értelmét.

 A betegséget pedig arra, hogy ráébresszen az egészség fontosságára.

 Isten a tüzet használja arra, hogy a vízről tanítson.

 A földet használja arra, hogy megértsük a levegő értékét.

 És a halált arra, hogy megmutassa az élet fontosságát."

/Paulo Coelho/

A lehetetlen méltatlan az emberhez

"Külön világ minden ember. Ami összeköt bennünket - az az emberség.
Aki képes bölcsen dönteni, mindent egynek lát: a szeretet igazsága magába olvasztja a türelem, a figyelem, az odaadás az együttérzés, a magasba vágyódás, a felemelkedés képességét és a felemelés erényét. 

A lehetetlen - méltatlan az emberhez. 

Ne vágyakozzunk nagy örömökre, mert észrevétlen elmegyünk az élet igazi örömei mellett. 

Ne vágyakozzunk nagy dolgok után, érjük be apróságokkal, de azt szeretettel tegyük. 

Aki örömet tud szerezni másnak, magának szerezte a legnagyobb örömet."

/Tatiosz/

Az élet szép...

Minden nap újra ébredünk,

s a nagy világba révedünk,

újabb utunkra indulunk,

dúdolva szép, bevált dalunk.

Minden nap újra kezdjük el,

ilyen az élet, menni kell!

Előre nézni, s tudni azt,

a múlt sosem jelent vigaszt.

Ne nézz hát vissza, nem szabad,

nehezen vonszolod magad,

a tegnap súlya válladon,

minden lépésnél hátranyom.

A mában élj és láss csodát,

élvezd virágok illatát,

a nap az égről rád nevet,

melengeti a lelkedet.

Végy észre apró örömöt,

hétköznapodba költözött

vidító szép varázslatot,

egy kedves embert, állatot,

virágokat, patakot, fát,

a szerelmet, ha rád talált,

s mindent mi jól esik neked,

élvezd az egész életet.

/Aranyosi Ervin/

"Azt mondod, látod és azt mondod, érted.

De azt, hogy miért van, mégis újra kérded.

Kerestél, kutattál, s feltártál sok csodát,

De nem találtál többet, mint lábnyomaid porát.

Mert szemeddel mindig a távolt kutattad,

És a célokat mindig másoknak mutattad.

Nem vetted észre, hogy a véletlen csodája

Benned van elrejtve, s nem a nagyvilágban.

Nem.

 Nincs az útnak vége, csak a tükrön át kell lépni,

Meg kell tanulnod most önmagadra nézni.

Te magad változz, hogy a Titok Örök Fénye

Felragyogjon Benned és felébredjél végre.

Légy a csend mestere, bírd Tudatod szóra,

És a legmerészebb álmaid válnak valóra."

/Müller Péter/

Egy kevésnyi jóságért

Ha van még Jó bennem, óh, uram,

Kérlek és nem is szomorúan,

Óh, mentsd meg belőlem. 

Hiszen annyi jósággal jövék,

Ám lelkemnek szemérem-övét

Letépte világod. 

Valamikor voltam örömöd,

Ne hagyj itt ocsmány, bús végek között,

Nagy gyalázatomban. 

Most, hogy Bűn és Idő elszaladt:

Úgy menjek el, mint kiben maradt

Egy kevésnyi Jóság.

/Ady Endre/

De

Gyerekkoromban 

boldog lehettem volna, 

de nem értettem hozzá. 

Felnőttkoromban 

boldog lehettem volna, 

de nem értem rá. 

Öregkoromban 

boldog lehetnék, 

de a közelgő halál okozná.

/Weöres Sándor/

                                    

                                    „Igaz, hogy nem tudjuk igazán, mink van, 

amíg el nem veszítjük,

de az is igaz, 
hogy nem tudjuk, mi az, ami hiányzik, 
amíg nem birtokoljuk." 

/Paulo Coelho/

A kimondhatatlan

A szíved majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,


oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.


S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati


nyöszörgés kínlódik elő
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfúj, mint pókhálót a szél.

/Szabó Lőrinc/