A hit mindenkié

 
A hit mindenkié, de nem kell mindenkinek
Aki hisz Istenben, ezt nem érti meg
Isten a jóság, a remény, a szeretet
Miért nem kell, ha a tiéd lehet

Azt kapod Istentől, mit csak tőle kaphatsz
Éltedben meglelheted így a nyugalmat
Üres óráidban sem leszel egyedül
Isten szeretete melletted ül

Ha bántanak mások, és te védtelen maradsz
Isten kezébe mindig kapaszkodhatsz
Az Ő keze hozzád szelíden mutat
Mellette újra otthonra találhatsz

Úgy érzed, élsz, de nem élet az élet
Körülötted a dolgok csak örök kétségek
Ha nem változtathatsz, újuljon meg lényed
Isten kegyelméből újjászülethetsz

A hit mindenkié, akard, hogy így legyen
Akard, hogy hited neked is legyen
Ha nem találtál megoldást, adok a kezedbe
Szorítsd erősen, élj vele!

/Dévényi Erika/

Tied a Nap

Nem tudom Neked adni a Napot
De tudok adni egy pillanatot,
Mikor megállíthatod a rohanó időt,
Kiszakítva belőle minden erőt.

Nem tudom a Napot Neked adni,
Sugarával meleget árasztani,
De elküldöm neked szívem melegét,
Áldásként küldöm, legyen a Tiéd.

Nem tudom a Napot adni Neked,
De adom a szeretetem,
Ha fontos Neked, kezedbe veheted,
Ha megérintett, magaddal viheted.

A Napot Neked adni nem tudom,
Hiszen nincs is saját napom,
De van egy kis lángom, csak Neked,
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet.

/Dévényi Erika/

A nyugalom tava

Sírd ki magadból, ami nyomja a szívedet
Az Úr majd felszedegeti könnyeidet
Megalkotja belőle a nyugalom tavát
Ha belenézel, egy békés arcot látsz

Félelmeidet zárd be egy dobozba
Kulcsát dobd bele ebbe a tóba
Mélyre fog süllyedni, bele az iszapba
Nem sodorhatja víz sohasem a partra

Senki, ki arra jár nem találhatja meg
Hisz keresve sem jutna közelebb
Ha a víz tükrét nézi, csak azt láthatja
Hogy ez az a tó, a nyugalom tava

/Dévényi Erika/

Meseváros

Járatlan úton, fényen, árnyon át,
Keresem én a mesék városát,
Hol régen éltem, szépen, boldogan,
A várost, amely az álmokba van.

Andersen és Grimm s az Ezeregyéj
Erről a helyről annyi jót regél,
Bizton hiszem, hogy megvan valahol,
Csak azt nem tudom én, hogy merre, hol?

De ha gyermekszemekbe nézhetek,
Melyek reményt és békét fénylenek,
Nem kell nekem Grimm, Andersen se kell,
Megvan az út, mely oda vezet el...

/Juhász Gyula/

Hangokba zárva...

"Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt."

/Márai Sándor/

"Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.

Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.

Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.

Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.

Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.

Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.
Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.

Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod."

/Coelho/

Adj hálát

 
Ne hullajts több könnyet.

Tégy különbséget
a kellemetlenség
és az igazi nagy baj
között - s adj hálát...

és ne téveszd össze
a bántó bosszúságot
a mázsás-súlyos gonddal,
viseld el - s adj hálát...

és ne hasonlítgasd
a rosszízű keserűséget
az emésztő fájdalomhoz,
nyelj nagyot - s adj hálát...

Adj hálát, nyújtsd kezedet,
nézd, várnak rád...
célok, fény, emberek,
s ne hullajts több könnyet. 

Jószay Magdolna
(2007. szeptember 27.)

http://www.poet.hu

Poros gondolatok

 
Ha porból lettünk
s porrá leszünk,
emlékeink is azok lesznek,
vagy réges-rég porosodnak.
Hogy emlékezhessünk,
néha leporoljuk azokat,
s emlékeztetjük magunkat,
hogy porból lettünk,
míg csak porrá nem válunk,
emlékeinkkel együtt
egyszer elenyészünk...

De a közte lévő kis időben
port szemembe senki se hintsen,
és vigyáznom kell,
én se verjek fel nagy port,
bárki porrá törne-zúzna
életemben. 

Jószay Magdolna
(2010. október 4.)

http://www.poet.hu

Minden napnak a maga öröme

Elalvás előtt mindig végiggondolom,
mit termett ez a nap, melytől most búcsúzom.
Néha túlcsordulnak a zajos történések,
s gondolatban még félig sem érek
- annyi új benyomás, kaland és élmény,
némi siker, szép szavak vagy remény,
tiszta öröm és fénylő szeretetláng,
vigasz, szépség vagy épp egészen más:
szürkeség, gond, baj vagy betegség,
csalódás, nyűg vagy szeretetlenség,
meg nem értettség vagy szavaknak éle,
rosszindulat, szorongás réme...
és sorolhatnám a jókat s a rosszakat,
melyek nyomai betöltik napunkat -
ha a túlpörgött napot épp végiggondolom,
fel sem dolgozom, hisz elnyom az álom.

Van persze, hogy sokkal szürkébb a nap,
új élmény hozzánk nem sok juthat,
van, hogy taposómalom az egész,
s az ember úgy érzi, már teljesen kész...
ha eseménytelenül gyászos s örömtelen,
kedvetlen, még akkor is mindenféleképpen
minden napnak megvannak a pillanatai,
melyeket azért, igen, meg lehet találni,
még akkor is, ha a rossz történések
adnak neki kesernyés hátteret, jelleget,
s húztak benne mélyebb rovásokat.
Az ember azért sokszor rácsodálkozhat,
ha aznap mégiscsak volt valami igaz,
valami tiszta, valami fényes, valami jó...
VALAMI,
amiért mégis, mégis érdemes volt
aznap felébredni. 

Jószay Magdolna
(2008. január 16.)

Forrás:http://www.poet.hu

Most csendre vágyom

Most csendre vágyom - de magamban is,
hol gondolatoknak már zaja nincs.

Kérdéseimet is csendre intem;
halk, szelíd hangot keresek éppen.

A találkozás csendjére vágyom:
a Mindenható, hogy rám találjon.

/Árvai Emil/

"A hibáimból tanultam.

Ez egy nagyon fájdalmas útja a fejlődésnek, de miként a mondás is tartja,

fájdalom nélkül nincs fejlődés.

Az én életemre ez maradéktalanul igaz volt."

/Johnny Cash/

"Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet, mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi nem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni."

/Márai Sándor/

Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem

/Reményik Sándor/

Jó lelkek

Vannak jó lelkek még a földön;

De elrejtőznek a világ elül.

A csacska hír hallgat felőlük,

Élnek s meghalnak ismeretlenül.

Éltük szerény, csöndes, magános,

Dobszóval, vak lármával nem dicsért.

Erényüknek czégére nincsen;
Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.

Vásári zajt, hühót kerülnek.

Nem lökdösődnek lármás útakon.

Lelkük zománczát féltve őrzik.

A merre járnak, csend van s nyúgalom.

A sors csapási, szenvedések

Között értékük legszebben ragyog.

A rózsa is, ha eltiporják:

Akkor terjeszt legédesb illatot.

Vannak jó lelkek még a földön!

Vigasztalásul vallom és hiszem.

Megtűrve, mint árvák, ugy élnek,

És nem irigyli sorsuk' senki sem.

/Reviczky Gyula/

"Bizonyos koron felül már nem az a fontos,
hogy mit mondanak az emberről, hanem, hogy
ő mit tart saját magáról.
Legbelül, négyszemközt, saját magáról.
Ott, ahol semmiféle ripacskodással,
semmilyen ledér mutatvánnyal
nem lehet elkendőzni az igazságot."

/Rónay György/

Fogadom

" Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
mert "igazságos bántást" nem ismer az őszinteség.
Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek,
midön szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások ellened fordítsanak.
Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
hogy minden lélekhájasító ernyedtségből felhessentselek,
s a konszolidártság marasztalóan kellemes sírboltjából kemény életre trombitáljalak.
Fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd, mert szépen búcsúzni
csak ismerőssé hült szeretők egykedvűsége képes,
és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.
Csak szeretlek."

/Baranyi Ferenc/

,,A legsúlyosabb
hiba, ha a tények
megismerése előtt
kezdünk el
elméleteket
gyártani. Biztos,
hogy a tényeket
kezdjük majd el
hozzáigazítani az
elmélethez, pedig
éppen fordítva
kellene eljárni.,,

/Sherlock Holmes/