Szilveszter

Hálaadó szentmisére

Hív a harang minket,

Elmegyünk, hogy megköszönjük

Azt, mi jó ért minket.

Merüljünk el, gondoljuk át

Mögöttünk az évet,

Melyben van jó - rossz egyaránt,

Idézzük fel őket.

Hívjuk elő legelőször

A jó tetteinket,

Jobbik énünk tükörképét,

Amely dicsér minket.

Ne hagyjuk ki a rosszat sem,

Azok is mi vagyunk,

Fontos, hogy kiértékeljük,

Abból okulhatunk.

A sok szép s jót összerakva -

Mint egy csokor virág,

Kísérje az életünket

A jövőben tovább.

A rosszat ne őrizgessük,

Csak lépjünk túl rajta,

Mert a tiszta indulás

A jó kezdet alapja.

/ismeretlen/

„Amikor ott ragadsz a hegyekben egy buszmegállóban, vagy egy vidéki úton, vagy ha a folyó kiöntött a medréből és keresztülhömpölygött a hálószobádon, vagy ha totálkárosra törted az autódat, vagy ha minden barátod kidőlt mellőled az influenzajárvány miatt, ha nem akar elmúlni az a csúnya, makacs fejfájásod... a nővéred egyszerűen csak ott van veled.”

/Pam Brown/

Az erdőn nőtt egy kicsi fa, nem volt se nyír ,se tölgy

Egy öreg fenyő kisfia, mely télen, nyáron zöld.

A szellő dúdolt altatót, oh, aludj kis fenyő

A hó meg adott takarót, ha nagyobb hideg jő.

Ám egy téli szép napon, jött egy apró szán

Oly simán siklott a havon, s úgy szikrázott a hám.

A szánkó előtt ló dobog, s egy ember szállt le ott

S a fejsze egyre csattogott, a fenyő pattogott.

Most itt vagy köztünk kis fenyő, az ünnepünk így szebb

Hát had köszönjük teneked e kedves ünnepet!

"Olyan jó néha angyalt lesni

s angyalt lesve a csillagok közt

Isten szekerét megkeresni.

Ünneplőben elébe menni, mesék tavában megferedni

s mesék tavában mélyen, mélyen ezt a világot elfeledni."

/Wass Albert/

„Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.”

/Csitáry-Hock Tamás/

Ahol ránk Jézus vár

Valami mindig vár.

Hol munka, lárma, hajsza,

hol a mindennapok küzdelme, harca,

hol keservek és kísértések,

próbák, bukások, szenvedések,

hol csend, csend, csend...

Kívül?

Vagy bent?

Valami mindig vár.

S Valaki mindig vár.

Mert Jézus mindig, mindenütt ott van.

Ott a zajban, a mindennapokban,

küzdelmekben és feladatokban,

ott szenvedésben és kísértésben,

hogy felemeljen, őrizzen, védjen,

hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon,

átvigyen tűzön és akadályon,

új erőt adjon új kegyelemben.

Mindenütt mindig vár,

de százszorosan vár ránk

a csendben!

/Túrmezei Erzsébet/

„Ahhoz, hogy az embereket szeresd, nem kell mindenkit megcsókolnod,

aki az utadba akad.(...) 

Csak kevesebbet kell kritizálnod az embereket!

 Engedd meg nekik, hogy azt viseljenek, amit akarnak,

úgy éljenek, ahogyan szeretnének,

 azok legyenek, akik lenni szeretnének!”

/Andrew Matthews/

Krisztusra Várunk

Nem tudjuk, mi jön: titok a holnap.
Némák a titkok. Nem válaszolnak.
Rejtő ködükbe szemünk nem láthat…
De elültetjük kis almafánkat,
Bízva, hogy kihajt, gyümölcsöt terem.
Titok a jövő. Sürget a jelen.

Nem tudjuk, mi jön: titok a holnap.
Némák a titkok. Nem válaszolnak.
De a ma int, hogy híven szolgáljunk,
Mert tudjuk, Ki jön:
Krisztusra várunk.
Ha hirtelen jön, ha észrevétlen,
Munkában leljen, ne resten, tétlen!
Testvérek terhét vállalja vállunk!
Mert tudjuk, ki jön:
Krisztusra várunk.

/Túrmezei Erzsébet/

„Amikor még egész pici voltál, egy puszival jobbá tudtam tenni számodra a világot. Vagy egy kanálnyi orvossággal. Meg tudtam javítani olyasmit is, amin még a puszi sem segíthetett - ragasztóval és szalaggal, tűvel és cérnával, kapcsokkal és madzagokkal. (...) A felnőttdolgok meghaladják a képességeimet. Azt kívánom, bárcsak lenne olyan varázserőm, amivel helyre tehetném az ilyesmit is. De nem tehetek mást, mint hogy itt vagyok. Mindig itt leszek.”

/Pam Brown/

Egy gyermek, aki meg tudja ríkatni az anyját,

 az egyedüli, aki fel is száríthatja annak könnyeit.

Minden advent

Minden advent kegyelem:

vétkem jóvátehetem.

Minden advent vigalom:

Isten Úr a viharon.

Minden advent érkezés:

átölel egy drága kéz.

Minden advent alkalom:

győzhetsz saját magadon!

Minden advent ítélet:

így kellene - s így élek!

Minden advent remegés:

Isten felé epedés.

Minden advent ima is:

Uram, fogadj be ma is!

/Ürögdi Ferenc/

„A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenkire gondja van.
S így múlik el a szép s a jó

az ember mellől nyomtalan.”

/Wass Albert/

“Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, 
avagy távollét szét nem választhatja azokat,
 kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.”

 /Szt. Bernát/

„Amikor egy nő terhes, már alig várja, hogy újból birtokba vehesse saját testét.

Mégis, szülés után az ember rájön, hogy lényének jelentős része függetlenedett tőle, kívülre került, s most már ki van téve mindenféle veszélynek - egyebek mellett annak, hogy bármely pillanatban eltűnhet a szemünk elől. Ezért aztán életünk hátralevő részében azon fáradozunk, miképpen tarthatnánk őt mindig magunk mellett, hogy vigyázhassunk rá. Ez a legkülönösebb dolog az anyaságban: amíg az embernek nincs gyereke, nem is tudja, hogy ez mekkora hiány.”

/Jodi Lynn Picoult/

Halál

Én úgy képzelem el,

hogy a halál egy óriási nász,

legszentebb, legemberibb ölelés.

Nem fájdalom: fájdalom-felejtő.

Nem rém: rémeket elűző.

Több mint a Szépség.

több mint a Szerelem,

a Jóságnál is több:

Kegyelem.

Én úgy képzelem el,

ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás

és akkorára nő a fájdalom,

hogy nem bírom tovább:

hozzám lép egy fehér ismerős,

szép csendesen lecsókolja a számat,

lefogja ezt a vergődő szívet,

és ennyit szól csak: elnémuljatok.

Erre megszűnik minden indulat.

Erre megszűnik minden fájdalom,

csak gondfelejtő békesség marad:

se könny, se vér, se akarat,

nem lesz már semmi sem.

Elhal a szívem dobbanása,

s végtelen álmok néma lánya

bűvös, tüzes csókjába zár.

Szeretőm lesz egy éjszakára

a széparcú Halál.

/Wass Albert/

"Álmodj, kérlek egy mosolyt,

és derítsd fel annak ajkán, ki azt nem ismeri!

Álmodj, kérlek egy napsugarat és repítsd oda, ahol az éj uralkodik!

Fedezd fel a hűs forrást, és mosdasd meg vizében azt, ki sárban él!

Álmodj egy bús könnyet annak arcára, ki még nem sírt soha!

Töltsd meg bátorsággal a harcolni nem merőnek lelkét.

Fedezd fel az Életet és meséld el, hogy megértse azt!

Életedet ragyogja be a Reménységfénye,

 és áraszd el jósággal az adni nem tudót!

És fedezd fel a Szeretet végtelen hatalmát,

 hogy rajtad keresztül a Világ is megismerhesse azt!"

/Gandhi/

"Jobban megértve a körülöttünk nyüzsgő valóságot, hamar rájöhetünk, hogy egy hatalmas folyamban úszunk valamennyien, amelynek a partjait sem látjuk mindig, s amelynek a sodrása ellen nem tudunk védekezni. Úszhatunk bölcsen és okosan, ügyesen és ügyetlenül, elmerülhetünk és megmenekülhetünk.

Élvezhetjük a habokat, a folyóvíz kellemes simogatását.

Mindent tehetünk, egyet kivéve: nem fordíthatjuk meg a folyót,

nem parancsolhatjuk meg neki, hogy folyjon visszafelé."

 /Nagy István Attila/

"Olyanok vagyunk mindannyian, mint a mélytengeri halak: állandón a víz alatt úszunk, s nem vesszük észre az elmaradó napokat, hónapokat, éveket. Úgy válik múlttá a jelen, hogy szinte tudomást sem veszünk róla. Mindig valami más foglalkoztat, mindig előre tekintünk, s nem látjuk, ami a lábunk előtt hever.

 Messzi tengerek hívása miatt gyötrődünk, s nem érezzük a hazai víz ízét.

 Kalandozó és buta vágyak partjaira vágyunk, s megfulladunk, ha végül partra vet az élet.

 Néha azonban váratlanul megmutatja magát a múlt. S ha van bátorságunk szembenézni a tárgyakkal, s mindazokkal az emlékekkel, amiket azok felidéznek, a hatalmába kerít valami nagy-nagy nosztalgia, összeszorul a szívünk, mert az ifjúság van azokban a tárgyakban, a helyrehozhatatlan hiba,

 a helytelenül végiggondolt gondolat."

/Nagy István Attila/

Templomablak

 (Szent-Iványi Sándornak)

 Kik csak az uccán
 járnak-kelnek
 szépséget rajta
 nem igen lelnek,
 kiváncsi szemmel
 rá nem tapadnak:
 csak egy karika,
 szürke karika,
 ólomkarika,
 vén templomablak.

 Rácsa rozsdás,
 kerete málló,
 emitt moh lepi,
 amott pókháló, -
 sütheti napfény,
 sötét örökre,
 mint világtalan,
 bús világtalan,
 agg világtalan
 húnyt szeme-gödre.

 De ki belép
 a tág, iromba,
 boltozatos,
 hűvös templomba
 s belülről pillant
 ablakára,
 megdöbbenten áll,
 megkövülten áll,
 elbűvölten áll: -
 Nézz a csodára! -

 Színek zengése!
 Fények zúgása!
 Mártir mosolya!
 Szűz vallomása!
 Kék, ami békül,
 piros, mi lázad!
 Magasba ragad,
 a mennybe ragad
 lángtünemény
 és tűzkáprázat!

 Ó, titkok titka:
 a földön ittlent
 belülről nézzen
 mindenki mindent,
 szemet és szívet
 és harcot és békét! -
 Áldja meg az Úr,
 áldja meg az Úr
 a belülről látók
 fényességét!

/Dsida Jenő/

Amit egy gyermek kér a szüleitől...

Kérem!

Ne vegyél nekem dolgokat, amelyekre Te, hiába vágytál

Ne érezz bűntudatot, ha nem tudsz megadni nekem mindent!

Add nekem az idődet!

Kérdezz meg, mi történt velem!

Beszélgess velem arról, hogy mit gondolok!

Érdeklődj afelől, hogyan oldom meg a feladataimat!

Taníts Engem jóra és mond el mi a rossz!

Vitassuk meg terveimet! Bátoríts választásaimban!

Dicsérj, ha megérdemlem!

Terelj jó útra, ha tévedtem!

Higgy nekem, bízz bennem!

Irányításoddal jó utat fogok választani!

Ha magam mellett tudlak, nem csatlakozom másokhoz!

Szeress és hagyd, hogy szeresselek!

Bocsáss meg nekem!

Add értésemre, hogy mindig van esély az újrakezdésre!

Engedd meg, hogy tetteimért, én vállaljam a felelősséget.

Javíts ki, mond el, ha tévedtem, de soha ne tedd ezt mások előtt!

Kérlek, sose hasonlíts másokhoz, különösen ne a testvéreimhez!

Büntess meg, ha rosszat teszek!

Ismerd el, ha jót cselekszem!

Ne parancsolj nekem, kérj tőlem!

Ez összetartozásunk érzését jelenti számomra.

Ha megkérsz valamire, boldogan megteszem majd.

Bánj velem úgy, mint a legjobb barátoddal!

Figyelj rám, ha szeretnék megbeszélni valamit!

Tiszteld bánatomat, fájdalmamat!

Ne mond azt, ha bajommal hozzád fordulok: "nekem is","engem is","én is"! Hallgass meg!

Mond sokszor, hogy szeretsz. Engem!

Erősíts meg abban a tudatban, hogy különleges vagyok, és mindig szeretni fogsz, bármi történjen is.

Részed vagyok, valami különös dolog, a szerelem teremtett.

Megígértem, meg tanulok viselkedni.  Mondani fogom, hogy:

Bocsáss meg!

Kérlek szépen!

Sajnálom a történteket!"

Szóval mindent, amit elképzeltél akkor, amikor beszélni tanítottál.

Mondani fogok mást is, például: hogy

„Szeretlek"/ benneteket / téged/.

Mindenekelőtt taníts a szeretetre, hitre, és az ember tiszteletére!

Csak ennyit kérek.

"Ha megakarod érteni gyermekeidet, ne feledd,

hogy fiatalkorodban te is megérthetetlen voltál."

/Szent-Gály Kata/

" A gyermeknevelés veszélyes dolog:

ha sikerül, rengeteg küzdelem és

gond az ára; ha nem sikerül,

felülmúlhatatlan fájdalom."

/Demokritosz/

“Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat.

 Csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel.”

 /Teréz anya/

„Az ember egyik legfontosabb képessége s egyben, sajnos, a legritkább is: várni tudni.

Türelemmel várni egy levélre, egy találkozásra, egy jó kapcsolatra, az enyhülést hozó

Holnapra. A telt szív nyitott kapujában bizalommal várakozni. Egészen addig várni, amíg

Reményünk kitart. Az ún. „birkatürelem” azonban már nem erény – hanem önleépítés.

A mérték – ez a kulcsa mindennek.”

/Jókai Anna/

"A cseppben is ott zúg a tenger..."

/Keszei István/

Mondd, mi sosem lehetünk egyidősek?

Akkor se, ha nagyon akarjuk?

Akkor se, ha én mindennap

növök egy picit,

és te már nem nősz tovább?

Akkor se, ha holnap én ülök melléd,

én mesélek,

én fogom a kezed?

Nem hiszem!

Egyszer, egyetlenegy percig

biztosan egyidősek lehetünk.

/Ágai Ágnes/

"Fáradt vagy élni? Igen, egy napon úgy érzed, túlságos feladatra vállalkoztál, mikor embernek születtél e földre. Túl sok volt az ellenállás, a kiszámíthatatlan, az ellenséges, az aljas, a reménytelen, túl sok volt a feladat, túl sok a szenvedés, a csalódás.
 De nem gondolod-e, nem érzed-e, hogy éppen ez a reménytelenség,
 ez a ,,túl", ez a ,,sok" adott rangot és értelmet életednek?
 Nem érzed-e, hogy feladatod volt, személyes dolgod?
 Nem érzed-e, hogy a természet, mely olyan esztelenül túloz és pazarol,
 megtisztelt azzal,
 hogy embernek alkotott és emberi mértékben szabta ki feladatod a földön?

Mi lehetsz más, mint fáradt?

 Ez volt a dolgod: hogy élj és elfáradjál." 

/Márai Sándor/

egyetlen percem
sincs, amit elcserélnék
egy másik percért

/Fodor Ákos/

Létezem

Vágyaim labirintusában
olykor valóságnak
tűnő álmaim között
élem az életem.
Létezem.

Lelkemben dúló néma
háború szüntelen
békéért kiált.
Hang nélkül, valahonnan
mélyről kitörni készül.
Süketnéma érzelem.
Létezem.

Bent félelem
a felszínen nincs semmi sem.
Eltévedt érzelem.
Létezem!

Eljön a nap, mikor
egy ölelésben hazaérkezem.
Békében élek ott, ahol
még nem járt senki sem,
ahol csak az számít:
Létezem!

/Fodor Ákos/

Őszi kérdés

Mondd, hová rejtsem a még fel-felbukkanó
Nap sugarában rejtőző meleget?
Hová menjek érte, ha elér majd a hó -
hiszen az ősz is oly korán meglepett.

Bőrömről lassan elpereg a nyár minden
íze, illata záporokba fullad,
fogason lóg már kedvenc, napszítta ingem,
s a naptárlapok lábam elé hullnak.

Az augusztusi csillagok hamvait is
rég messze fújta a szeptemberi szél,
csak áltat a fény, az ég kékje is hamis -
léptem az avarban októbert beszél.

Mondd, hová rejtsem hát a nyári éjeket,
a narancsszínben játszó hajnalokat?
Hová tegyem el, míg tavaszra ébredek,
míg majd világom a télből kiszakad?

/Sárhelyi Erika/

" Életünkben a legemberibb dolog, amit tehetünk, hogy megtanuljuk kifejezni legőszintébb érzéseinket és meggyőződéseinket, és vállaljuk értük a következményeket. Ez a szeretet első követelménye, mely egyben sebezhetővé is tesz minket a többiekkel szemben, akik talán kinevetnek. Mégis, sebezhetőségünk az egyetlen, amit az embereknek adhatunk. "

/Leo F. Buscaglia/

„Én vagyok a legjobb barátnőm, és egyben a legádázabb ellenségem.”

/Paulo Coelho/

Őszi merengés

Mikor haldokló levelek várják
a véges lombhullást
és télre várva sírnak az egykor
délceg fák,
simíts meg kezeddel egy félig letört ágat,
s éld át vele te is az őszi elmúlást.
Mikor színtelen kép-emlékek lepik
a rozsdásodó avart
és megcsonkított gallyakból áll
a havat hozó világ,
keresd meg lelked tükörképén
azt a magányba fúlt sóhajt,
mely magáénak érzi,
az őszi sorvadást.
Ha már bús-téli érzés lesz az illanó álom
s az egykori nyárvarázs
tovasuhanó,
ne feledd soha, szirmot bont a tavasz,
de az ősz-virágtánca örök hervadó,
melyben kérésznyi életünk is
úgy sodródik el,
mint a széllel szálló lélek,
mikor menni kell,
át az ismeretlen hídon,
hol talán nincs tovább…
Hisz, ami itt marad belőlünk
az sem lehet más,
mint bakancsokkal megtaposott
levélroppanás.

 /Kun Magdolna/

Félek,
Félek kimutatni, hogy érdekel.
Vajon gyengének hisz majd,
Ha megremeg a hangom, ha szólok.
Ó, vajon
Valaki másra gondol?
Talán szerelmes.
Bolondnak érezném magam,
Az élet olyan kegyetlen tud lenni,
Nem tudom, mit tegyek.

Voltam már ilyen helyzetben,
Szívemet a tenyeremben tartottam,
De azt kell megértened,
Hogy nem szalaszthatod el az esélyt,
Hogy szerethesd.

Mondd el neki,
Mondd el neki, hogy a nap és a hold
A szemében kelnek fel.
Nyúlj felé,
És suttogj
Gyöngéd szavakat, halkan, édesen,
Öleld szorosan magadhoz, hogy érezd szívverését,
A szerelem lesz az ajándék, melyet magadnak adsz.

Érintsd meg,
A gyengédséggel, melyet belül érzel.
Szerelmed nem tagadhatja meg,
Az igazság szabaddá tesz,
Megkapod, ami meg van írva,
Mindent a maga idejében, majd meglátod.

Ó, szeretem!
Akkor mutasd ki!
Ebben biztos vagyok!
Öleld szorosan magadhoz!
Nem hiszem, hogy el tudnám viselni,
Hogy hagynám, hogy elsétáljon,
Mikor még annyi mondanivalóm van.

Mondd el neki...

A szerelem egy fény, mely bizton ragyog,
Azok szívében, akik tudják,
Ez egy rendületlen láng, meg növekszik.
Éltesd a tüzet teljes szenvedélyeddel, melyet adhatsz,
Ma éjjel a szerelem elfoglalja méltó helyét,
Ezt az emléket az idő nem törölheti el,
A vak hit elvezet oda, ahová a szerelemnek menni kell.

Mondd el neki...

Ó, sose engedd el!


/Celine Dion-Barbara Streisand: Tell Him/

"Legszebb napjaimnak egyike te vagy nekem talán.

 Te, aki velem örültél, velem sírtál, velem szerettél, aki a szívemnek éltél."

/Ezel-Bosszú mindhalálig/

"Ahhoz, hogy egy csók igazán jó legyen, jelentenie kell valamit.

 Azzal kell megtörténnie, akit nem tudsz kiverni a fejedből,

 hogy mikor az ajkaitok összeérnek, egész testeddel érezd.

 Olyan heves és mély kell legyen, hogy ne akarj többé levegőt venni.

 Nem szabad az első csókkal csalni, hidd el, nem érné meg,

 mert ha megtalálod az igazit, az első csók sokat jelent."

    /Grace klinika c. film/

Hogy ki vagyok?

 A legártatlanabb angyalod... vagy a legkísértőbb démonod...

A barátod... vagy az ellenséged...

 A szikrázó napsütés, ami beragyogja az életed...

 vagy a sötét éjszaka amiben örökre elveszel...

A szerelmed, aki mellett minden nap fel akarsz ébredni...

vagy a szeretőd, akinek a szíve sosem lesz a Tiéd...

 Egy elveszett kislány, akire vigyáznod kell...

 vagy egy harcos amazon, aki elsöpör Téged...

A pillangók amik a hasadban repkednek...

vagy a könnycsepp ami az arcodon lefolyik...

 Hogy Neked ki voltam... vagyok... leszek... az csak rajtad áll...

 /Paulo Coelho/

Nincs csodálatosabb dolog annál, ha az ember szeret valakit, és viszontszeretik.

 De talán mégis van: ha az ember megtalálja a lélektársát.

 A lélektárs az a valaki, aki olyan, mint te.

 Ő az, aki megért, aki érez téged, mint senki más.

 Ő az, aki úgy szeret, mint senki más, és mindig veled marad, bármi történjen is.

 Azt mondják, semmi se tart örökké, én viszont szilárdan hiszek abban,

 hogy van örök szeretet, ami akkor is tart, ha a másik már nincs közöttünk.

/Cecelia Ahern/

Örülj, hogy lány

Én igazán első perctől fogva örültem a lányomnak,
és annak is örültem, hogy az apja örül a lányának,
de akkor még nem gondoltam arra,
hogy egy lány sokkal jobb, mint egy fiú.
Aztán meggyőztek róla.
Örülj, hogy lány ! - mondta az apám, 
egy lánynak mindig könnyebb az élete !
És ő csak tudja, hiszen fiúnak született.

Örülj, hogy lány !
mondta a nővérke is, 
mikor haza készültünk,
és kezembe nyomta
a kislányomat.
Nézze csak meg, 
már most is kész kis hölgy !
És valóban, ahogy megnéztem a lányomat,
és aztán a többi kisbabát,
rajta kívül egy sem látszott kész kis hölgynek,
de még kész kis úrnak sem.

Egy lány az szép, kedves, melegszívű és anyás.
Tinka néni még azt is hozzátette,
hogy egy lány ügyes kezű, szorgalmas,
és mindenben segít az anyjának.
S azt hiszem, ez mind így igaz.
Mert ahogy elnézem a lányomat,
már most is szép és kedves.

Elnézem a lányomat,
és azt hiszem, Tinka néninek is igaza van,
mert már most látszik rajta,
hogy milyen ügyes kezű.
Igazán nem vagyok elfogult anya,
de az azért ritkaság, hogy gyerek már
kéthetes korában ütögesse a csörgőt,
és kéthónapos korában már megfogja a kanalat.
Este elújságoltam az apjának is, hogy
milyen ügyes lesz majd a mi lányunk,
és az apja is örült, de mondta, hogy
addig is, varrjam már föl a kabátjára gombot,
mert leszakadt.
Mert föl nem varrná maga, mintha az ő gombja
csakis az én dolgom volna.
Azért sem varrtam föl.
Erre leült a lánya ágya mellé,
úgy látszik, kivárja, amíg megnő.

Elnézem a lányomat a kiságyban,
és a lányom visszanéz rám.
Örülök, hogy lány vagy, mondom neki,
bár kisfiút szerettem volna,
de akkor még nem ismertelek.
És úgy látszik, a lányom is örül,
mert rám mosolyog.

/Janikovszky Éva/

"Nagyváros, nagyváros,

ne csábíts te engem,

maradok holtomig,

itt, ahol születtem!"

/Kányádi Sándor/

Egy könnycsepp

Ki mondaná meg, mi ütött szíven?
Talán az ősz?
Tán múló életem?

Szememből egy könnycsepp kibuggyant:
a Tenger kínja benne volt.
Egy falevélre hullt
s én felragadtam megszállott-mohóan.

Három szent szót írtam reá:
az Ember kínja benne volt.

Jaj, jaj, hiába keresem
azt a három gyönyörű szót!

/Jékely Zoltán/

„Ha túl sokat foglalkozol azzal, mi jó vagy rossz az embertársadban, megfeledkezel a saját lelkedről, és kimerít, majd legyőz az az energia, amit mások megítélésére pazaroltál.”

/Paulo Coelho/

„Jó, ha hagyjuk, hogy a szívünk szép lassan meggyógyítsa a maga sebeit. De az nem jó, ha azért vonulunk el és merülünk mély meditációba, nehogy gyengének gondoljanak. Mindannyiunk lelkében él egy angyal és egy ördög, akik nagyon hasonlítanak egymásra. Ha valamilyen nehézség előtt állunk, az ördög a magányos töprengést javasolja, hogy megmutathassa, milyen sebezhetőek vagyunk. Az angyal viszont gondolkodásra serkent, és néha emberi szájat vesz igénybe, hogy azon keresztül szólhasson hozzánk. A fény harcosa megtalálja az egyensúlyt a magány és a másokra utaltság között.”

/Paulo Coelho/