„Vársz valakire. Egy Angyalra.
Szeretnéd látni szemeinek csillogását, vágysz erőt meríteni mosolyából, kívánod
hallani hangját. Mert... de nincs "mert"... nincs magyarázat, nem is
kell. Vársz rá, szükséged van rá. Igen, vársz rá. Az Angyalra. Az Angyalra,
pici szárnyakkal. De nem érkezik. És szomorú vagy... Ám történik valami. Az
Angyal küld valamit. Egy pici tollacskát a szárnyaiból. És már tudod, amit
eddig is éreztél: gondol rád, fontos vagy neki. És már nem vagy szomorú... a
pici tollacska szárnyakat ad... neked is.”
/Csitáry-Hock Tamás/
