"Van a féltés... Nem az öncélú, nem az, ami nem féltés, hanem
féltékenység, amely birtokolni akar, kisajátítani. Hanem az, amelyik önmagadért
félt. Amikor minden porcikám, minden lélegzetvételem, szívdobbanásom arra
vágyik, hogy adhasson neked. A féltés, amelynek egyetlen célja, hogy élj, hogy
szabad légy, és boldog. A féltés, amely akkor boldog, ha téged is annak lát,
annak tud. És ezért mindenre képes, mindenre hajlandó. A féltés, amely azért
szenved, mert te szenvedsz. A féltés, amely akkor is ad, ha távol vagy, ha nem
lehet melletted, ha csak töredékét adhatja önmagának. A féltés, amely gyengéden
óvni akar téged. A féltés, amely türelmes, amely vár, vár, vár... Igen, van
ilyen féltés."
/Csitáry-Hock Tamás/
