Szívem világa

Őszi merengés

Mikor haldokló levelek várják
a véges lombhullást
és télre várva sírnak az egykor
délceg fák,
simíts meg kezeddel egy félig letört ágat,
s éld át vele te is az őszi elmúlást.
Mikor színtelen kép-emlékek lepik
a rozsdásodó avart
és megcsonkított gallyakból áll
a havat hozó világ,
keresd meg lelked tükörképén
azt a magányba fúlt sóhajt,
mely magáénak érzi,
az őszi sorvadást.
Ha már bús-téli érzés lesz az illanó álom
s az egykori nyárvarázs
tovasuhanó,
ne feledd soha, szirmot bont a tavasz,
de az ősz-virágtánca örök hervadó,
melyben kérésznyi életünk is
úgy sodródik el,
mint a széllel szálló lélek,
mikor menni kell,
át az ismeretlen hídon,
hol talán nincs tovább…
Hisz, ami itt marad belőlünk
az sem lehet más,
mint bakancsokkal megtaposott
levélroppanás.

 /Kun Magdolna/