Most...
Most, amikor éjfélekig
kell dolgozom gönyedt-hajolva,
hogy nincsen percnyi pihenés:
most van szükségem mosolyodra.
Most, amikor zúgó fülem
szavak olvadt érceit issza:
most van szükségem nagyon
simogató-lágy szavaidra.
Most, amikor fáradt kezem
törött szárnyú madárként rebben:
most kell, ha csak egy percre is,
hogy megpihenjen a kezedben.
Az átvirrasztott éjszakákat
enyhítse egy-egy pillanat;
hisz ezerévnyi pihenést ad
mosolyod, kezed és szavad...
/Szilágyi Domokos/
