Álmomban enyém vagy
A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...
Álmomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.
/József Attila/
